(Előre bocsi a nyelvtani hibákért, az iPad sokszor magától "javít", de helytelenül)
Először is meg szeretném jegyezni, hogy nehezebb lesz a kapcsolattartás, mint gondoltam. Hogy miért? Mert a kínaiak gondoltak egyet és azoknak az oldalaknak a használatát, amiket nem tudnak kontrollálni, letiltották. Ilyen például a Google, YouTube és persze a Facebook. Demokrácia? Minek az? Ez a fajta gondolkodás egyébként teljesen érezhető az utcákra mindenhova kiállított rendőrök és katonák jelenlétében, az az érzésem van, mintha valaki mindig figyelne. Na de szobatársam több órás próbálkozás után megtalálta az alkalmazást, amivel részlegesen kikerülhető ez a weboldal szabályozás. Viszont figyelem! Facebook függőknek nem ajánlom Kínát! :D
Másodszor pedig: A hír igaz: Pekingben tényleg szmog van! Na de nem azért van ez a nagy elcsodálkozás, mert még nem hallottam erről az elkeserítő tényről, hanem, mert élőben sokkal durvább a hatása. Más róla hallani a híradóban és más benne élni..- mosmár harmadik napja. Nem akarom teljesen lehúzni Pekinget, mert amit eddig láttam belőle, az önmagában szép és érdekes, viszont nem tudom figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy első perctől ahogy kiléptem a repülőtèr ajtaján és megláttam ezt a ködösnek tűnő időt, ahol se nap, de még felhő sem látszódik: egyfajta nyomasztó hangulat van rajtam. És ebben az sem segít, hogy az emberek nem restek az arcodba köhögni vagy épp melléd köpni. De nem ám csak úgy finoman, hanem túrházva, krákogva...az se baj, ha téged találnak el. Mivel viszont nem vagyok egy negatív ember, így ennek is próbálom a jó oldalát nézni: mennyivel jobban fogom értékelni, ha a követező helyszínen meglátom az eget, a napot, a felhőket, bármit! Másrészről pedig most áldom kicsiny kis Magyarországunk levegőjének tisztaságát: hogy nem maszkban és fulladozva kell az utcára kimennem. Ezen felül pedig érdekes emberekkel és helyzetekkel is találkoztam eddig. 
Ilyen például az első srác, aki a segítségemre indult, mikor hosszú perceket töltöttem a metró térkép előtt állva és nem tudtam kiigazodni rajta. Maga a szisztéma, majdnem hogy ugyanolyan, mint a londoni metró-hálózat, egyszerű, bárhonnan eljuthatsz bárhova. Csak azt kell kinézni, hogy hol szállj át. Na igen, nekem nem is ezzel volt a problémám, hanem azzal a kis icinyke picinyke tényezővel, hogy nem tudok kínaiul. Mert bizony nem minden metró megállónál gondoltak erre a készítők, sőt! Ezt már akkor sem értettem, hogy egy ilyen nagy városban, ahol ráadásul még Olimpiát is rendeztek és emiatt rengeteg átépítés, felújítás történt, még vakok számára járda-sávot is építettek, szóval pont itt, hogy feledkezhettek meg arról, hogy a táblákat legalább a metró megállókban angol felirattal és elkészítsék!? És a többi napon rájöttem, hogy mindez rengeteg utca táblára, útbaigazításra igaz, és most még csak a központról beszélek, ahol a legtöbb a turista. Na de az ilyen helyzetek fejlesztik a problémamegoldó készségünket ugyebár és az én utamba vezette ezt a fiatalambert: Ran Jie-t. Kérdezte merre megyek, és máris mutatta az utat, megvette a jegyemet (90Ft volt) nem engedte, hogy kifizessem és már szálltunk is a metróra. Ajánlgatta város körbevezetési szolgálatát meg persze egy jó étterem meglátogatását, majd mindenképp bele akarta írni a telefonszámát az ipadomba. Persze nem engedtem, hamarabb le is szálltam, hogy ne kövessen, mert elég gyanús lett, hogy mindenképp az ipadomba akarta írni, amit még a bámészkodásom közben figyeltetett ki. Alapjában véve elég bizalmas vagyok az emberekkel -sokszor túlságosan is :D - viszont egy utazás során sok ilyen helyzet van, tehát szemem a pályán. Nem sokkal később egy téren álltam kb 2 km gyaloglás után 15 kg-val a hátamon, mikor egy rikító rózsaszín kabátot viselő kínai nő mellém lépett, azzal a nyitó szöveggel, hogy én is turista vagyok. Rögtön odébb álltam, mire megkérdezte nagy mosollyal az arcán,hogy merre megyek, de már válaszolni se válaszoltam. Hogy miért nem? mert kis barátnőnk, 5 perccel mielőtt odajött hozzám pont egy pénztárca tartalmát vizsgálta egyre boldogabb és boldogabb tekintettel, mely a 100-as yuan-ok megjelenésével egyenesen arányosan nőtt. Tette ezt egy másik rikító kabátos nő társaságában. Hm, persze ilyen minden nagyobb városban van, úgyhogy számítottam rá: a hasitasim, a titkos fegyverem a ruhám alatt lapul.
Nem sokkal ezután, mikor már hulla fáradt voltam, odamentem egy szimpatikusnak tűnő biciklis pasihoz, hátha ő útba tud igazítani (ekkor már több ilyenen túl voltam, de senki nem beszélt angolul). Nagy örömömre tudta merre, kell elindulni. Lepattant a bicikliről és vidám mosollyal az arcán mondta, hogy elkísér, úgyis régen járt már arra. Közben kiderült, hogy ő is nagy utazó, két hete még Amerikát szélte át egyedül, túra táskával "just like you" - ahogy mondta. Jókat derültem rajta. Szinte teljesen elkísért kb 1 km-n keresztül (mondanom sem kell, hogy a tüdőmet majd kiköptem olyan tempót diktált). Nagyon kedves volt, mindig örülök mikor ilyen jókedvű és segítőkész emberekkel találkozom. Tanulság: inkább én kérjek segítséget, mint ők jöjjenek oda hozzám.
Végül a szállásra érve már majdnem állva elaludtam, a vádlim bedurranva a 4-5 órás bolyongástól hátamon a mázsás ruhagyűjteményemmel. ( nem sok kellett, hogy valahol otthagyjam a pakkom) de megérkeztem. A hostel nagyon jó helyen helyezkedik el, minden elérhető egy kis gyaloglással- bár erre akkor gondolni se akartam. Rögtön összebarátkoztam a kilenc szobatársamból kettővel: Andrea Spanyolországból jött, Angelica pedig Mexicobol. Andrea hasonló, mint én, már nagyon sokfele járt; Angelica pedig azért jött ide, hogy megismerje az itteni építészetet. Ők már mindketten Kína egy-egy városa után jöttek ide, de egyöntetűen Peking tetszik a legkevésbé nekik., főként a szmog az ő bajuk is. A többi szobatárs...folyamatosan jönnek újak és mennek el. Viszont első este a fontosabbakat megjegyeztem, akik mindent megtettek, hogy felhívják magukra a figyelmet. Pl.: alattam este 10 és 11 között 10 percenként ki-be sétáló srác, aki minden bejövetel után 2 hosszú percig fészkelődik a nem túl stabil emeletes-ágyunkon; avagy a mellettem lévő horkoló leányzó, ki egy egy horkantási periódus között kacajával szakítja félbe az egyhangú durmolást, amire már mindenki felébred; és nem utolsó sorban kajánul vigyorgó Johnny, aki a szemben lévő ágy alsó részéről tökéletesen rámlát, s mindig jelzi egy- egy pillantásával, hogy figyel rám, majd köszön...naponta ha kell 10szer is, csak, hogy ne legyen illetlen. Ezúton is köszönöm, hogy vigyázol rám! Na de ilyen ez a hátizsákos nomád élet - a hideg vízre és toilet higiéniájára már ki sem térek.
Még utoljára elmondanám első estém kellemetlen pillanatát. Mikor már túl voltam az ágy-rengésen, megszoktam a horkolást és az időközönkénti kacajt és, hogy néha néha valaki feloltja a villanyt, akkor jött Ő! kicsiny kis fertőző lábaival reám szállott és a fülembe zûmmögött...a szúnyog. Mire kinyitottam a szemem, már meg is csípte a kezem. De hogy került ide?nem is volt nyitva az ablak. felkeltem, akkor láttam, hogy ja de.. Valaki kinyitotta. De azon van szúnyogháló. Ja, hàt a fantom-ablaknyitó emberünk megtalálta azt az egy ablakot, amelyiken nincs háló. Hurrá! Gyorsan befújtam magam szúnyogírtó spray- vel, mintha segítene valamit... És eszembejutottak az oltókôzpontos nő szavai: "a malária szúnyog napnyugtától napkeltéig támad".kb két hosszú percen keresztül nagyon nyugtalanított, nem akarok kórházban kikötni! De mivel már brutálisan fáradt voltam, viszonylag hamar visszaaludtam. Most - oltóanyag és maláriagyógyszer híján - remélem a legjobbakat, egész nap vizet ittam, de innentől legalább jobban fogok figyelni. Parfüm helyett is éljen a szúnyogírtó spray! Halkan megjegyzem, hogy isteni az illata :D
Összegezve az első benyomásokat és leszámítva a két szobatársamat(ami a legpozitívabb volt eddig), ne
m hiszem, hogy Pekingbe bármikor is visszajönnék. A szmogos levegő nyomaszt, álmosít; a tömeg fáraszt. Vannak szép helyek, amik nem is túl giccsesek, de a folyamatos szürke háttér nagyon lehúzza az összképet. Érdekes embereket látok, furcsa ételeket, de nem lopakodott be a szívembe. Ettől függetlenül nagyon jól érzem magam, jókat nevetünk és a hostel éttermi részében lévő tévén naphosszat látható különböző kvíz és kaland műsorok is megmosolyogtatnak. Maximum 2-3 napot maradok még, a Nagy Fal és a Tiltott Város miatt. Aztán irány Shanghai? Még nem tudom :) Nagyon puszilok mindenkit! Jól nézzétek meg ma az eget helyettem is! :D
És most nekilátok a repülőt megmaradt, 3 napos zacskós kalácsomnak! :D sziasztok
Ui.: próbálok még több képet feltenni, mert vannak nagyon hangulatos kis helyek is! Csak a fent említett probléma miatt nagyon lassan megy.